Ismét megrendezték a Balaton Regatta rendezvényt – A jubileumi evezős versenyen több, mint félezren vettek részt
1999-ben indult útjára ez a hagyomány az akkori Veszprémi Egyetem rektorának – Dr. Gaál Zoltánnak - ötlete, és támogatása alapján. Az elképzelés az volt, hogy az angol Oxford-Cambridge egyetemekhez hasonló szellemiségben az evezés értékeit, a csapatmunkában rejlő erőt egy presztízs értékű, nemes küzdelem keretében valósítsák meg a Balatonon.
A hajó érdekessége, hogy az evezősök nem guruló, hanem fix üléseken ülve eveznek. Az ülések öt sorban helyezkednek el, egymás mellett két ember ül. A kormányos feladata, hogy a két oldal különböző erőviszonyait kiegyenlítve egyenesben tartsa a hajót, valamint, hogy buzdítsa az evezősöket.